Tervező szoftver amit kipróbáltam

tervezoszoftverNagyon sokat gondolkodtam azon, hogy milyen vállalkozásba is kezdjek, amikor kiderült, gyes után nem kíván főnököm visszavenni. Nem is állt velem érdembe szóba, pedig nem szerettem volna visszakapni vezető beosztásomat, csupán egy íróasztalra és munkára vágytam. Mivel sohasem voltam egy balhézós ember szépen nyugodtan megbeszéltem vele a nekem járó jogokat és juttatásokat, majd a felmondási idő végén összepakoltam és hazamentem. Férjem persze másképpen oldotta volna meg a helyzetet és harcolt volna, nekem azonban nem volt erőm a két gyermekem mellett. Utolsó munkanapom estéjén aztán komoly elhatározásra jutottam. Eldöntöttem, hogy az általam már jól ismert lakberendező programokat fogom használni a továbbiakban is és megpróbálok a saját lábamra állni a lakberendező szakmában. Most tulajdonképpen a volt munkahelyem versenytársa vagyok, és úgy tűnik nem is csinálom rosszul, hiszen a tervező szoftverekkel készült terveimmel elégedett megrendelők ma is megtalálnak és újabb tervezési munkával bíznak meg.