Oktató nélkül rugalmasan

kresz tanfolyam onlineA cél a jogosítvány megszerzése volt ám számos feltételt szabtam a tanulásnak. A jogosítvány ma már nélkülözhetetlen, de szerettem volna a saját igényeimhez igazítani a tanulást. Teljes munkaidőben dolgozok, így a nappali tanórákon való részvételt teljes mértékben ki kellett zárnom. A hétvégék sem tűntek sokkal jobb lehetőségnek, részben azért, mert nem igazán találtam olyan autósiskolát, amelyik hétvégi órákon oktatnak, részben pedig azért, mert néha még ilyenkor is dolgoznom kell. Ez pedig kiszámíthatatlansággal jár. A rugalmasságra tehát igen nagy szükségem volt.  Emellett  szerettem volna a saját ütememben   haladni  és persze szerettem volna a legkorszerűbb módszerekkel tanulni. Mindezt az online jogsi hozta el a számomra. Az elméleti tananyag az interneten keresztül érkezett és én a saját tempómban dolgozhattam fel. Oktató nélkül, rugalmasan! Éppen úgy, ahogyan elterveztem. Az online tanulás rendkívül előnyös mindazoknak, akik hozzám hasonlóan igen elfoglaltak a hétköznapokban és akiket néha még a hétvégék  is az íróasztaluk mellett érik.