Szitázott táskák online

Képernyőfotó 2014-07-29 - 10.19.57Mikor kiderült, hogy jól megszokott és kiismert főnökünk nyugdíjba megy már mindannyian sejtettük, hogy nem lesz egyszerű a helyzetünk. Előrelátható nehéz életünkről azonban csak akkor bizonyosodtunk meg, amikor kiderült, hogy volt igazgatónk lánya veszi át a vállalat vezetését akiről már bevallom eléggé sok rosszat hallottunk. Volt igazgatónkat azonban nem hatotta meg a lányáról keringő hírek egyike sem, nyugodt szívvel búcsúzott tőlünk, szabad kezet adva ezután mindenben lánya számára. Már első nap elkezdte átszervezni a vállalat arculatát. A jól megszokott színek helyett a lila kezdett el dominálni a vállalat logójában és irodájában is elsők között cserélte le a bútorokat lilára. Kolléganőmet azzal bízta meg, hogy céges ajándékként rendeljen meg 500 darab Adler Energy lila színű hátizsákot kollégáink gyermekei számára a védőfelszerelések webáruházától, és szerepeljen a megrendelésben a logó és a cégnév szitázása is. A megrendelés a múlt hét végén megtörtént e-mail-ben, kíváncsi leszek a végtermékre.

Intim gyantázás Budapesten

Képernyőfotó 2014-07-17 - 20.57.16Volt idő, amikor minden szőrtelenítést kozmetikussal végeztettem. Mára azonban megtanultam használni a szemöldökcsipeszt és a gyantát. A lábamon és a hónaljamon sikeresen végzem el ezt a műveletet, ám van olyan hely, ahol nem megy. A kívánt technika már a kezemben van, mégsem tudom elvégezni mindenhol. Az intimgyantázás megmarad a kozmetikusomnak. Saját intimkozmetikusom van, akihez elég havonta járnom. A gyanta jól megszokott áldásos hatását élvezem a kényes helyeken is hosszan, akár 4 hétig is. Hiába próbáltam számtalanszor, ez a rész teljesen kifog rajtam, így hát régen feladtam a próbálkozásokat. Maradt a szalon és az én kedves kozmetikusom. Nem váltogatom őt, stabil és állandó az életemben. Sokkal jobb ez így, hiszen ez egy bizalmi feladat. Sokszor viccelődünk, hogy most nem sziszegtem olyan sokat, mit a múlt hónapban, viszont sokkal többet mocorogtam az asztalon. Jó hangulatban, kis beszélgetéssel gyorsan túl vagyok mindig a kezeléseken és utána tudom, hogy bőröm egészséges és problémamentes lesz.

Csepegtetős kávékészítés

Képernyőfotó 2014-07-31 - 14.45.57Nagyon szerettem volna kipróbálni a csepegtetős kávé készítő eszközt, de eddig nem volt rá igazán lehetőségem. Most azonban egy munkahelyi tombola sorsolásnak hála hozzájutottam a csepegtetős eszközöket már ismerők számára jól ismert Hario Japán cég egyik kifejezetten elegáns, ám csak kis körben ismert eszközéhez. A Drip Pot 240 milliliter űrtartalmú, mély hőálló üvegből készül és hasonlít az amerikai Chemex eszközhöz, melynek nevét már többször hallottam. Ahhoz hasonlóan egy elegáns fából készült nyaka van, mely barna övvel van átkötve. Sajátossága az, hogy ennél nem papírfilter van, hanem szövet anyag, mely mosható és többször is felhasználható. Ennek anyaga semleges ízű és illatú, így egy kicsit sem befolyásolja a segítségével elkészített ital illatát vagy ízét. A nyeremény dobozában találtam 3 darab mosható szövet filtert, így biztosan nem kell majd erre költenem a következő időszakban. Jelenleg egyedül használom az eszközt a mindennapokban, de ha átjön barátnőm két kávét is elkészíthetek vele egyszerre.

Gyöngyös nyaklánc a mindennapokban is

Bomo1Azt hittem eddig, hogy az ember az érettségi idejét elérve megkomolyodik, és más szemmel nézi a világot. Gondoltam ezt annak ellenére, hogy én közel 35 évesen nem tudtam megkomolyodni, és ha lehetőségem van rá, a mai napig gyermekként viselkedek. Vannak dolgok azonban, amire ennyi idősen nem vállalkoznék már nyilvánosan. Ilyen például az, hogy milyen eszközökkel veszem magam körül. Barátaim tudják, hogy otthonomban megtalálható a mai napig gyermekkorom kedvenc mesefigurája Minnie egér, persze szigorúan csak azért, mert gyermekeim is elképzelhető, hogy szeretni fogják. Nálam már hobbi a gyűjtése, ugyanúgy ahogy idén érettségiző barátnőmnél a Hello Kitty. Mivel tudtam, hogy főiskolára megy, ballagásán egy Hello Kitty-s pendrive-val leptem meg. A 8 GB-os pendrive a Bomoshop webáruházban tetszett meg, és azonnal megrendeltem, hogy időben ideérjen a hosszú nyakláncon lévő gyöngyös Hello Kitty-vel együtt. Öröme leírhatatlan volt, így biztos vagyok benne, hogy szívesen veszi majd kezébe mindkét ajándékot.