Készítsen egyedi bélyegzőt pár kattintással

belyegzo webaruhazMikor elvállaltam, hogy átveszem néhány hónapra az öcsém által üzemeltetett és megálmodott kávézót, nem gondoltam, hogy ilyen nagy feladatokat kell majd megoldanom. Azt hittem, abban a negyed évben nem történhet semmi különös, hiszen mindenki tudja a dolgát, hiszen dolgozók többsége már évek óta ugyanabban a beosztásban dolgozik. Úgy gondoltam, hogy rám igazán nem is lesz szükség, csak azért kellek majd, hogy mégis üljön valaki az irodában.  Persze tévedtem. December első napjaiban hívott fel az öcsém, hogy megengedte a kislánya osztályának, hogy az egyik külön teremben tartsák meg az évzáró osztálybulit, meg kellene szervezni, de úgy, hogy tényleg csak az ő osztálya legyen bent. A feladat adott volt, de nem tudtam, hogyan is kezdhetnék hozzá. Tegnap  éjszaka közepén aztán rájöttem. Fiatal korunkban gyakran kaptunk a kezünkre valamilyen egyedi bélyegzőt a bulikban. Én is így fogom megkülönböztetni a gyerekeket. Még ma meg is rendelem a bélyegző webáruházból a Mikulás sapkás macival ellátott jókívánságot is tartalmazó bélyegzőt.