Meditációs könyvek

Tibeti gyógymódok

Tibeti gyógymódok

A szép lassan, nővé érő lányom, az elmúlt időszakban, egészen más lett. Olyan, mint akit kicseréltek. Megismerkedett egy remek fiatalemberrel, aki jógázni kezdte őt tanítani. El sem hittem, mikor arra értem haza, hogy a lányom a konyhában ül, és a Dalai Láma könyve a szeretetről és a szerető együttérzésről című könyvét olvassa. Azt mondta, a fiútól kapta, aki megígérte, hogy megtanítja őt meditálni is. A következő hetek így teltek. Olyan könyvekkel a kezében láttam őt, mint a Gyógyítás formával, energiával és fénnyel vagy a Buddhizmus anyáknak. Aztán hirtelen a csupa rózsaszín bútorok és berendezések helyett, megjelentek a Buddha szobrok, a jobbnál jobb könyvek, a füstölők és hasonló buddhista kellékek. Remek érzés volt, a lányom folyton a szeretetről és békéről beszélt, abbahagyta a hedonista életet. Nagyon hálás voltam a fiúnak, és azt kérdeztem tőle, hogy esetleg tudna-e nekem ajánlani boltot, ahol vásárolhatok még pár kelléket a lányomnak, ezzel is kifejezve, mennyire büszke vagyok rá. Azt mondta, a legjobb webáruházat ismeri, a PranaShopot. Annyira tetszett nekem is, hogy nem csak a lányomnak vásároltam, de azóta magamnak is innen rendelem, a 100%-ig eredeti, nepáli termékeket.