Coaching szülőknek és gyermekeiknek

szülő gyerek kapcsolat

szülő gyerek kapcsolat

A feleségemmel nem is olyan régen úgy döntöttünk, eljárunk olyan helyekre, amik erősítik a családunk összetartását, és a gyerekeinkkel való kapcsolatot. Tudtuk, hogy az óvodában többen is járnak szülő és szülő-gyermek coachingra, és a gyerekeket is viszik külön gyerek coachingokra. Annyira jókat hallottunk erről, hogy úgy döntöttünk, mi is teszünk egy próbát. Annál is inkább, hogy nem olyan régen költöztünk egy másik városba, ráadásul éppen az én munkámból, és sajnos így egyre kevesebbet vagyok otthon a túlórák miatt. Van egy öt éves kislányunk és egy tíz éves nagyfiunk. Mindketten igazán szeretetteljes és érdeklődő gyerekek. Mindkettőjüket megviselte a költözés és az, hogy az apukájukat jelenleg jóval kevesebbet látják, mint a megszokott. Ezért nagyon hálásak voltunk a többi szülőnek, hogy ajánlották nekünk a www.szulogyerekcoach.hu –t, ami eleve nagyon rokonszenves oldal volt. A feleségem azóta is olvassa a remek blogot, és több coachingon is részt vettünk, amit a gyerekeink imádnak, de mi magunk is kifejezetten megszerettünk. Már sima szülő coachingot is kipróbáltuk, amit bárkinek örömmel ajánlunk, akinek vannak gyerekei, vagy aki a gyerekvállalás előtt áll. Ez nagyon megéri. Köszönjük!