Fényzselével tartósabbá, erősebbé varázsolhatod körmeid

fényzseléTöbbször nekiálltam már körmeim kidíszítésének, de az eredmény sajnos nem minden esetben tetszett. Vagyis tetszett volna, ha nem szembesülök azzal, hogy a gondosan megtervezett és kidolgozott körömdíszítés néhány nap után elkezd lekopni. Persze mint a legtöbb nő én is próbálkoztam különböző praktikákkal, ám ezekkel csak ideig-óráig tudtam meghosszabbítani a körömdíszítést. A folyamatos kudarcok miatt szinte le is szoktam a körömdíszítésről és csak egyszínű körömlakkot használtam, ám ez a legkevésbé elégítette ki kinézetemre vonatkozó álmaimat. Folyton kerestem a megoldást ám csak titokban, mert környezetemben már kezdtek paranoiásnak kikiáltani. Munkahelyemen internetes böngészés közben azonban többször is ráakadtam a leoldható fényzselére, mely ismét reménnyel és sikerrel kecsegtetett. Titokban rendeltem meg végül a műköröm webáruházból, ahol a leírása szerint felkenése után tartós fényű, kopásálló és a legkisebb mértékben sem sárguló körömszépítőt kapok. Most tesztelés alatt van és addig nem is árulom el senkinek a titkot míg többször le nem tesztelem.