Csepegtetős kávékészítés

Képernyőfotó 2014-07-31 - 14.45.57Nagyon szerettem volna kipróbálni a csepegtetős kávé készítő eszközt, de eddig nem volt rá igazán lehetőségem. Most azonban egy munkahelyi tombola sorsolásnak hála hozzájutottam a csepegtetős eszközöket már ismerők számára jól ismert Hario Japán cég egyik kifejezetten elegáns, ám csak kis körben ismert eszközéhez. A Drip Pot 240 milliliter űrtartalmú, mély hőálló üvegből készül és hasonlít az amerikai Chemex eszközhöz, melynek nevét már többször hallottam. Ahhoz hasonlóan egy elegáns fából készült nyaka van, mely barna övvel van átkötve. Sajátossága az, hogy ennél nem papírfilter van, hanem szövet anyag, mely mosható és többször is felhasználható. Ennek anyaga semleges ízű és illatú, így egy kicsit sem befolyásolja a segítségével elkészített ital illatát vagy ízét. A nyeremény dobozában találtam 3 darab mosható szövet filtert, így biztosan nem kell majd erre költenem a következő időszakban. Jelenleg egyedül használom az eszközt a mindennapokban, de ha átjön barátnőm két kávét is elkészíthetek vele egyszerre.

Gyöngyös nyaklánc a mindennapokban is

Bomo1Azt hittem eddig, hogy az ember az érettségi idejét elérve megkomolyodik, és más szemmel nézi a világot. Gondoltam ezt annak ellenére, hogy én közel 35 évesen nem tudtam megkomolyodni, és ha lehetőségem van rá, a mai napig gyermekként viselkedek. Vannak dolgok azonban, amire ennyi idősen nem vállalkoznék már nyilvánosan. Ilyen például az, hogy milyen eszközökkel veszem magam körül. Barátaim tudják, hogy otthonomban megtalálható a mai napig gyermekkorom kedvenc mesefigurája Minnie egér, persze szigorúan csak azért, mert gyermekeim is elképzelhető, hogy szeretni fogják. Nálam már hobbi a gyűjtése, ugyanúgy ahogy idén érettségiző barátnőmnél a Hello Kitty. Mivel tudtam, hogy főiskolára megy, ballagásán egy Hello Kitty-s pendrive-val leptem meg. A 8 GB-os pendrive a Bomoshop webáruházban tetszett meg, és azonnal megrendeltem, hogy időben ideérjen a hosszú nyakláncon lévő gyöngyös Hello Kitty-vel együtt. Öröme leírhatatlan volt, így biztos vagyok benne, hogy szívesen veszi majd kezébe mindkét ajándékot.

Lúgosítás

Képernyőfotó 2014-07-18 - 14.00.39A gyógyfüvek és kivonataik sokféle módon segíthetnek. Szervezetünkbe bevihetjük a bőrünkön, a szánkon át, de be is lélegezhetjük illóolajok formájában. Alkalmazhatjuk a természet csodáit és segítőit általános erőnlétünk megtartására, immunrendszerünk védelmére, helyi kezelésekre a bőrön és a testünkön és választhatunk közülük aszerint is, hogy éppen milyen tünetekkel küzdünk. Hatékony segítségünk lehetnek például az alvászavar, a szorongásos tünetek, a potencianövelés, a szív- és érrendszeri problémák, a változó kor, a mozgásszervi nehézségek leküzdésében is. Krémek, illóolajok, eszenciák, gyógyfüvek segíthetik a javulást és a teljes felépülést. Vannak terápiák, amelyeket kúraszerűen érdemes évente akár többször is megismételni, mint például a méregtelenítés, a lúgosítás és van úgy, hogy egy betegség leküzdésére hívjuk segítségük a gyógynövényeket. A téli hónapokban mindenki küszködik a megfázással, a tavasz meghozza az allergiás panaszokat, a nyár pedig a sok leégést és bőrpanaszokat. Mindegyik esetben bátran forduljunk a gyógynövényekhez és a belőlük készült organikus kozmetikumokhoz.

Keresztelő pohár emlékbe

GT54--780x800A keresztelő igen nagy esemény egy család életében. Nagyon régi hagyomány, ahogy a pap a baba homlokára önti a keresztvizet. Ehhez sokféle kelyhet és poharat használhat. Lehet díszesen megmunkált ezüst keresztelő pohár, kis kancsó vagy kristály pohár. Természetesen, mivel a szertartás része, a templom gondoskodik erről. Azonban sokan szeretnék, ha a család tulajdona, a gyermek későbbi emléktárgya lehessen a keresztelő ezüst pohár. Ezért ma már lehetséges, hogy akár keresztelő ajándékként a szülők megkaphassák és hazavigyék. A legtöbb esetben az ezüstöt választják a keresztszülők. Többféle kivitelben is rendelhetők az általában 5-6 cm magas 925-ös sterling ezüstből készült poharak. Választhatunk egyszerű, szolidabb darabot, belül aranyozott kivitelűt, díszítettet és kereszttel jelzettett is. A poharat gravírozással lehet még személyesebbé tenni. Rákerülhet a gyermek neve és a keresztelő dátuma. Örök emlékként szolgál majd a nagy napról a keresztelő levél mellett őrizve igazi személyes emléktárgy lehet.

Alkoss Velem egyedi gyertyatartót!

Képernyőfotó 2014-06-27 - 9.01.18Napokban találtam pár régi mécses tartót a szekrényben. Kidobni sajnáltam őket, így elhatároztam, hogy új külsőt kapnak, és az erkélyen lesz ezután a helyük. Nézegettem pár kreatív hobbi oldalt, hogy ötleteket gyűjtsek, végül aztán a jól bevált decoupage technika mellett döntöttem. A mécses tartók fehér kerámiából készültek, és mivel az erkélyen már van pár levendula színű kiegészítő, mindenképpen ezekhez harmonizáló mintát szerettem volna felvinni az alapokra. A kreatív hobby webáruházakban rengeteg dekorszalvéta közül lehet választani, én most kifejezetten levendula mintás szalvétát kerestem a mécses tartóimnak. A dekorszalvétán kívül szükségem volt még decoupage ragasztó lakkra, és egy jó minőségű lapos ecsetre a decoupage ragsztó felviteléhez. Ezeket is kreatív hobby webáruházból rendeltem meg, majd nekiláttam a munkához. Megtisztította a mécses tartókat, majd mialatt teljesen megszáradtak, kivágtak a dekorszalvétából a kiválasztott levendulás mintákat. Ráillesztettem a felületre, és a lapos ecset segítségével felragasztottam a mintát a gyertyatartókra.

 

Két év után melegben

Két évig fáztunk kis bérlakásunkban. A tulajdonost persze nem nagyon érdekelte mindez, hiszen nem ő fagyoskodott a téli hónapokban. A fűtés korszerűsítésére nem akart költeni, mondván a havi bérleti díjat nem tudná megemelni, így neki ez nem érdeke. Kiutat kerestünk, elköltözni nem akartunk, hiszen mindkettőnk munkahelyéhez nagyon közel volt a lakás, de a következő télen már nem szerettünk volna hideg lakásban élni. Így találtunk rá az infrapanelbvf09ekre. Ezek az elektromos berendezések utólag is beszerelhetők, a miénk maradnak és bármikor magunkkal vihetjük majd, ha költözésre kerülne a sor. A tulajdonosnak nem kell tehát beruháznia, mi pedig végre nem fázunk majd a hideg hónapok alatt. Nagyszerű megoldást mindannyiunknak. A beszerelés a villanyszerelőnek nem okozott gondot, gyorsan felfúrta a mennyezetre a paneleket, még a fürdőszobába is jutott egy belőlük. Így már mindenhol élvezhetjük a meleget. Kevés ráfordítással hosszútávú megoldást találtunk a problémánkra.

Szerszám webáruház

Képernyőfotó 2014-06-23 - 16.54.05Bár még nem tudom, hogy mi lesz a végleges döntés a pálinkafőzéssel kapcsolatban, de abba biztos vagyok, hogy ha szeretnék idén eper pálinkát, akkor nem szabad megvárnom a döntést. Kertünkben idén a szokásosnál is több eper termett és a telken lévő eperbokrok is a tavalyihoz képest jóval többet teremtek. Én nagyon szeretem az epret,de sajnos orvosom eltiltott az apró magvas gyümölcsök nyers fogyasztásától, így az idei termés egy részéből lekvár lesz, míg a másikat összegyűjtöm és kifőzzük pálinkának. Ehhez azonban szükségem van egy műanyag ballonra, amelyben a pálinka alapanyagát tárolhatom az elkészítés napjáig. Eddig sohasem volt szükségen kisebb méretű ballonra, így most be kellett szereznem azt. Városunkban azonban nem találtam megfelelő méretűt, így internetről, a Szerszámorigó webáruházából rendeltem egy 50 literes ballont. A Szerszámorigó webáruházából tudom, hogy csak jó minőségű, az elvárásaimnak megfelelő terméket kaphatok, hiszen innen szereztem be már korábban is a kertben más célra megvásárolt hordókat és ballonokat is.

Használtruha nagykereskedés Székesfehérváron

Képernyőfotó 2014-06-11 - 15.43.28Milyen típusú turkálód van? Piacos, asztalos, kupacos árusítást végzel, vagy van egy kis boltod, ahol vállfás és kilós ruhadarabokat is tartasz? Eldugottabb utcácskában, vagy nagyobb csomópontban esetleg lakótelepi sorház aljában bérelsz üzlethelyiséget? Akár vándorolsz piacról piacra a kínálatoddal, akár fix boltod van, a sikered leginkább az árukészleteden múlik. Ahhoz, hogy folyamatosan felkeressenek a vevők, hogy a szerzés öröméért és a biztos találatért sokszor és rendszeresen jöjjenek el Hozzád, olyan folyamatosan frissülő és mindig megújuló árukészletednek kell lennie, ami árban is elérhető a vevőid számára. A legjobb ár/érték arány mellett kell vásárolnod tehát a használtruha nagykereskedésekben. Dönthetsz úgy, hogy az originál árut vásárolod meg, ebben mindenféle minőséget és többfajta szezonra való, vegyes férfi, női és gyerekruhát is találhatsz. Vagy választhatod azt a lehetőséget, hogy a már előre válogatott és fajtánként csomagolt ruhák közül viszel magaddal a boltodba. Igazodj mindig a kereslethez, és mérd fel pontosan, hogy mi az, amire a legjobban vágynak a vásárolóid!

Sportcipők vidám színekben

Képernyőfotó 2014-06-16 - 14.37.41Érdekes a női lélek, ha utazni kell valahova, ha meg kell jelenni valahol, akkor az első mondat az, hogy már megint nincs mit felvennem. Sokan mondják valóban ezt nőtársaim közül, ám én ezt tegnap este otthon, a páromtól hallottam. Az úti cél Kemence, a program kisvasút, túrázás, biciklizés egy kis terepfutás és sok sok alvás és pihenés. Egy hétre indulunk és aktív pihenéssel szeretnénk tölteni a szabadság első hetét. Ehhez azonban kedvesem nem talált magának megfelelő sportcipőt, sportruházatot a szekrényében. Ilyen esetben persze jó a nő háznál, aki máris indítja a számítógépet és már mutatja is a kedvenc webáruházát, ahol minden egyszerűen beszerezhető. A legjobb márkák közül választhatott: Puma, Nike, Adidas, Reebok, Fila, Karrimor, Goldigga, Everlast, Lee Cooper és még sorolhatnám. A kínálat elnyerte tetszését és férfi révén gyorsan kiválasztotta a hiányzó darabokat. Most már csak a kondíciónk szabhat határt a programoknak. A sporttáska tele, kerékpár a csomagtartón, indulhatunk végre.

Penész ellen penészölő festék

Képernyőfotó 2014-06-05 - 13.28.05A penész megjelenése nem mindig vehető észre azonnal a  lakásban. Van, amikor a bútorok mögött, az alsó sarkokban kezdenek kialakulni először a rettegett fekete foltok. Ha a falak nedvesedni kezdenek, ha a főzés, a teregetés közben keletkezett pára lecsapódik, akkor minden adott ahhoz, hogy a penészgomba megtelepedjen. Ha a páratartalom folyamatosan magas, akkor előbb vagy utóbb a penész terjedni fog, és a bútorok, a szőnyegek, a mennyezet és a ruhaneműk is veszélybe kerülnek. A hagyományos fertőtlenítés, meszelés nem végleges megoldás. Olyan megoldást kell tehát keresni, amely tartós védelmet nyújt a penész visszatelepedése ellen. A vegyszeres penészmenetesítés, a tisztasági festés már bizonyítottan csak átmenetileg oldja meg a helyzetet. Ezek a megoldások biztosan nem hoznak hosszantartó, végleges eredményt. A Thermo Vital bevonat, a olyan penészölő falfesték, amely végérvényesen száműzi az otthonokból a kellemetlen, dohos szagot okozó penészgombát. A Thermoshield festés után a lakások egészségesek, allergénmentesek lesznek.