Vitaminokkal teli fekete áfonya gyümölcslé

Fekete áfonyaVilág életemben imádtam a gyümölcsöket. Azon belül is főleg, a piros gyümölcsöket favorizáltam. Nagyon szeretem, amikor ezeknek a gyümölcsöknek szezonja van, ilyenkor szinte mást nem is eszem. Sajnos ez ugyebár egy évben csak egyszer van gyümölcsönként, és mivel mind tele vannak fantasztikus vitaminokkal, úgy gondoltam, hogy év közben is nagyon szeretném ezeket enni, vagy akár inni. A Multivitamin Boltban találtam egy nagyon jó terméket, a Fekete Áfonya 100%-os Bio gyümölcslevet. A gyümölcsök közül ez a kedvencem. 500 ml-es és teljesen jó áron van, mert hogy csak 3470 Ft-ba kerül. Meg is néztem a honlapon, és láttam, hogy most ráadásul akciós. A lényeg, hogy egész évben tudom inni ezt a vitaminokkal teli, nagyon finom gyümölcslevet.
Köszönöm a http://multivitaminbolt.com/ weboldalnak, hogy ennyi mindent biztosítanak vásárlóik számára, és, hogy én is megtalálhattam a terméket, amit már nagyon régóta kerestem.

Magas vérnyomásra már van megoldás

magas vernyomasSzámomra szinte hihetetlen, hogy emberek évekig úgy élnek, hogy semmit sem tudnak az egészségügyi problémájukról. Márpedig mint számomra világossá vált néhány nappal ezelőtt, aki magas vérnyomással éli napjait semmiféle panaszról nem tudott beszámolni, semmilyen tünete nem volt annak ellenére, hogy több ismerősömnek is rendkívül magas volt a vérnyomása. Most is csak azért figyeltem fel a  témára, mert kolléganőmnél a legutóbbi orvosi alkalmassági vizsgálaton magas vérnyomást állapítottak meg. Így nem dolgozhat az általa betöltött munkakörben, hiszen munkakörülményei rendkívül veszélyesek, így a legkisebb szédülés vagy rosszullét is végzetes lehet. Ő azonban szereti munkáját, így elkezdett utánajárni családorvosával, hogy mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy vérnyomása ismét normál értékek között mozogjon. Családorvosa azt javasolta, hogy először próbálkozzanak meg a természetes megoldásokkal, rendelje meg a Remedium 21 készítményt, amely több betegének is segített már visszaállítani a vérnyomását.

Munkaruha webáruház online

munkaruha webáruház

munkaruha webáruház

Az unokaöcsém régóta érdeklődött a laboratóriumok iránt. Semmi nem változott azóta, kivéve, hogy eltelt 15 év, férfivá lett. Felvették egy egyetemre, ahol vegyészmérnökként diplomázott. Jelenleg gyakorlaton van egy Kft.-nél vegyésztechnikusként és nagyon élvezi. Nemrég töltötte a 25. születésnapját, és hát ez a szám mégis negyed évszázad. Vele nőttem fel, büszke vagyok rá, csináltam hát neki egy meglepetés bulit. Vettem neki valamit, megköszönte, örült a partinak is és a kis ajándékomnak is. A legjobb barátjától kapott viszont egy kék színű, Uvex Skyguard, víztiszta lencséjű szemüveget, mely a laborban tökéletesen hasznosíthat. Láttam Danin, hogy nagyon örül neki, ezért kikérdeztem a barátját, hogy honnan van, és miféle szemüveg ez. Megadta a linket, ahonnan rendelte (http://www.munkaruha-webshop.hu/ ), és már láttam is, hogy az unokaöcsém miért örült ennyire: a szemüveg víztiszta 2-1,2-es 1F lencse supravision HC-AF bevonatú: kívül extrém karcálló, belül tartósan páramentes, 100% UV védelemmel, száras szemüvegként is védelmet nyújt fröccsenő folyadékcseppek és por ellen, laboratóriumi környezetbe ajánlott… Hát persze, hogy erre van szüksége. Ezek után jövőre én is valami hasonló munkaeszközt veszek neki.

Zselélakk mindenkinek a netről

lakkzseleÉrdekes, de állítólag Japánban már egyes férfiak festett körmökkel indulnak el dolgozni. Ez Magyarországon szerintem elképzelhetetlen, bár láttunk már érdekes eseteket, melyeket nem tudtunk és nem is szerettünk volna megérteni. Bevallom, hogy nálam valószínűleg ez lenne az utolsó láncszem a körömlakkozás terén, hiszen gyakran kiakadok azon is, hogy egyes nők körme hogyan néz ki. Mert azt nem kell sokáig kutatnunk, hogy a körömfestés egyre nagyobb teret hódit magának kis hazánkban és szerte a világon. A körömdíszítésben használt 3D-s matricák, ékkövek, különböző porok és fóliák egyre népszerűbbek és ezekkel egyre extrémebb körmöket lehet létrehozni. Szerencsére itthon a férfiak még nem kezdték utánozni Japán társaikat, a műkörmöt és a zselélakkot is meghagyták nekünk, nőknek. Ennek ellenére én nem megyek szépségszalonba, megoldom saját magamnak otthon a körömdíszítést. Ehhez vásároltam magamnak egy zselé lakk induló készletet a lakkzselé webáruházból, melyet egyre ügyesebben tudok használni.

Kiterjesztett valóság a kirakatokban

kiterjesztett valóságMindig mikor a barátnőimmel sétálgatunk egy plázában, s a kirakatokat bámulva csacsogunk, eszembe jut, hogy micsoda csoda volna, ha a beszélgetést nem törné meg semmi. Értem én, hogy a „shoppingolás” hozzáad, és nem elvesz az együtt töltött időből, de néha mégis úgy érzem, inkább velük szeretném megélni a pillanatot, s nem azzal, hogy a ruhákat próbálgatom.
Be is ugrott egyből a lehetőség.. Kiterjesztett valóság. Nem is olyan régen hallottam erről egy fodrász kollégámtól. Azt mondta, ezzel majdhogynem bármi lehetséges, amit az emberi elme elképzelhet magának segítségként.
Arra gondoltam, milyen fantasztikus volna, ha a plázákban már egyből a bejáratnál adnának egy-egy ilyen szemüveget, melynek a felhelyezésével azonnal láthatnám a kirakatban, hogy mi mennyibe kerül, milyen méretben megtalálható az adott boltban, milyen színekben kapható. De tovább megyek: Mi lenne, ha azt is láthatnám egyből, hogy mi hogyan áll nekem?
Egyszerűbb és izgalmasabb volna, ugye? Utána is jártam egyből, és két honlapot is találtam, ahol bővebb információt is kaphatunk. https://www.creatit.hu/kiterjesztett-valosag/

https://www.creatit.hu/virtualis-valosag/

Estélyi ruhák minden alkalomra

estélyi ruhaHihetetlen számomra, hogy a mai fiatal nők mennyire nem tudnak öltözködni, nem tudják, mikor mit illik felvenni. Azzal persze tisztában vannak, hogy egy jó estélyi ruha elbűvöli az embereket és bizalmat kelt bennük, de azt, hogy mikor illik rövidet felvenni nem tudják. Szekrényükben lapul egy-két estélyi ruha, melyek számát folyamatosan bővítik, hiszen nem lehet ugyanazt felvenni ugyanolyan rendezvényre. Nekik szeretnék segíteni egy kicsit, hogy valóban különlegesnek érezhessék magukat és elkerüljék a kellemetlen szituációkat. Esküvőőre általában díszes, akár a földig is leérő estélyi ruhát vagy koktélruhát szoktak javasolni a hozzáértők, míg egy munka vacsorára vagy estélyre a visszafogottabb koktélruhák közül kell választani. A nappal megrendezett eseményeken nyugodtan viselhetünk világos árnyalatú ruhát, míg az estélyeken a mélyebb tónusú ruhák mutatnak jól. A báli szezonban azt hiszen nem hallgathatom el azt, hogy sok helyen dresszkód is van a meghívón, mely általában a hosszú ruha viselését javasolja.

Smink tanfolyam és sminkiskola

smink tanfolyam

smink tanfolyam

Egy szép smink kiemeli egy nő legszebb vonásait, de éppen egy férfi arcának előnyeit is hangsúlyozhatja, vagy fedheti a kevésbé előnyös részeket. De még van a sminkelésnek egy ennél is izgalmasabb része; a divatsminkek készítése. Divatfotózásokhoz, portfóliókhoz, kifutókra vagy tv-s produkciókhoz egyaránt keresnek folyamatosan sminkeseket és ha jó vagy a szakmában, mire kettőt pillantasz már elérted a kitűzött célod, sőt túl is szárnyaltad. Én elégedett vagyok azzal, amit idáig elértem, de folyamatosan megtalálnak az újabb lehetőségek. Ezt pedig, úgy érzem, nagyban köszönhetem annak a ténynek, hogy alapos, minőségi sminkes oktatáson tanultam ki a sminkes szakmát, és minden szükséges tudás a rendelkezésemre áll, amikor megkeresnek egy-egy munkával. A profisminkiskola.hu sminkmester képzés elvégzése a következő nagy kitűzött célom, és ha az is meg van, a maszkmester képzés lesz a következő lépcső. Addig pedig szorgosan gyűjtöm a tapasztalatokat a munkám során.

Nikotin tartalmú e-cigi utántöltő folyadék

eliquid nikotinosAki már kicsit is foglalkozott az elektromos cigarettával az tudja, hogy ez egy akkumulátorról üzemelő eszköz, ami a hagyományos cigaretta alternatívájaként jelent meg. Az ezzel kapcsolatos vélemények, mint mindennél, megoszlanak. A legfontosabb és talán legtöbbször körüljárt kérdés az, hogy kevésbé káros-e az egészségre, mint a hagyományos cigaretta. Több tanulmány is született a témában, de ennek ellenére nem áll a rendelkezésünkre olyan dokumentum, mely igazolná az elektromos cigaretta ártalmatlanságát vagy éppen a káros hatását. Jelenleg csupán azt lehet elmondani, hogy az e-liquiddel működő elektromos cigaretták potenciálisan kevésbé veszélyesek  mint a hagyományosak, ám hordoznak veszélyeket a használóra és a környezetre nézve is. Egyetlen előnyükként tehát azt fektették le, hogy üzemeltetésük olcsóbb mint a hagyományos cigarettázás, hiszen egyszeri nagyobb befektetés szükséges csupán, utána a nikotinos e-liquid és a nikotinmentes e-liquid egy doboz hagyományos cigaretta árából megvásárolható, és több napig is elég.

Boritekolo gep minőségi gyártótól

boritekolo gep

boritekolo gep

Mindig is láttam, hogy gyermekeimnek nincs jó kézügyessége, hiszen már általános iskolában gondot okozott nekik a technika órán a papírhajtogatás, kézművesedés. Persze nem buktak meg egyetlen évben sem, de ha tehették messziről elkerülték azokat a feladatokat, ahol ilyen jellegű dolgot kellett megoldani. Általános iskolában a továbbtanuláskor fő szempont volt számukra, hogy ne kelljen kézügyességüket használni. Lányom az egészségügy felé indult el, míg fiam a számítástechnikai vonalat részesítette előnyben. középiskolában és főiskolán nem is találkoztak olyan tantárggyal melyhez nem szeretett képességüket kellett használniuk, így boldogok voltak. Engem személy szerint sohasem riasztott el ez a fajta tevékenység, így csak nevettem rajtuk. Jókedvem azonban gyorsan elszállt amikor kiderült. hogy elromlott az alagsorban a borítékoló gép és kézzel kell néhány hétig borítékolnunk a leveleket. Mivel tudták rólam, hogy szeretek origamizni engem az első körben küldtek, ám már a második napon megértettem a borítékoló gépnek „ köszönhetően”, hogy mit nem lehet szeretni a hajtogatásban.

Étkező asztalok és székek olasz design jegyében

etkezo butorHa azt mondom prémium étkezőasztal, mindenki „felvágósnak” hisz, pedig úgy gondolom, hogy lehet akár mindenki számára elérhető egy olasz étkezőasztal. Sok helyen találkoztam már luxusnak titulált bútorral, amiről aztán kiderült, hogy csak megnevezésében és árában minőségi, egyébként viszont nagy nulla. A My Home webáruházzal viszont nem ez a helyzet. A prémium bútorok tárháza minőséget képvisel minden téren. Bemutatótermükben szembesülhetünk azzal, amit a webáruházban láthatunk, nincs csalás és ámítás. Ez a valóság. Mikor először látogattam el az oldalra, szinte oda akartam költözni, annyira nyugalmat és letisztultságot sugallt minden oldala. A bútorok egyszerűek, ám annál nagyszerűbbek. Éppen éjjeli szekrényt keresünk, természetesen a My Home oldalára kattintottam először. Bevallom őszintén férjem kicsit kikészült tőlem, mert a kínálatot látva berendeztem körülbelül nyolc hálószobát, annyira tetszik az összes éjjeliszekrény és természetesen a többi prémium bútor. Az a jó a My Home-nál, hogy szinte mindenki megtalálhatja a maga stílusát.